HTML

Facebook oldaldoboz

Ajándékozás nemcsak karácsonykor

Ajándék ötletek magyar kézművesektől. Nászajándék ötletek, ajándék nőknek, ajándék férfiaknak, karácsonyi ajándék ötletek. A kézműves vásárok legszebb termékeinek bemutatása.

Friss topikok

Húsvéti ajándékok

2015.03.30. 21:51 ajándékötletek

orokseg_molnar_v_jozsef.jpgHúsvét az újjászületést jelképezi, a tavasz egyik legszebb ünnepe. Mindent magába foglal, amit ez az évszak megmutat. Feltámadás, új élet, tiszta lap. Persze mindez nem megy magától, hanem áldozatok árán, amit érdemes meghozni, hiszen áldozat nélkül nincsen új élet. Először meg kell halnunk, ahhoz hogy feltámadjunk.

Erről bővebben Molnár V. Jóska bácsi előadásán lehet hallani, a Húsvéti átváltozás - Fénykrisztus címűn, amit mi most március 17-én hallgattunk meg. Akinek nem volt lehetősége, az az Örökség című könyvben megtalálja az ide vonatkozó részeket.

 

Gyerekkoromban a húsvétot mindig falun – Dejtáron – töltöttük a nagyszüleimmel.Képtalálat a következőre: „húsvéti tojás” Ott még élt az összes
 hagyomány, amit Jóska bácsi is említett. Fiúk, férfiak  jöttek locsolkodni, nekünk nőknek, lányoknak pedig a készülődés, sütés főzés, nagytakarítás jutott. Vártuk hajnaltól a tiszta konyhában a locsolkodókat! Piros tojást kaptak, és nagyon örültek neki! Vártuk a húsvétot, NAGYON! Akkor lehetett lecserélni a télikabátot tavaszira. A lányok új ruhát kaptak, amibe húsvétkor mentek először a templomba. Új ruhát és új kabátkát, kiscipővel. Akkoriban az emberek nem hetente vásároltak ruhát, hanem évszakra. És csak egyet mindenből! Nem a leárazást lesték, hanem egy szép új viseletet vettek maguknak.

Vártuk, hogy új ruhába bújhassunk, mint a természet is: a madarak csicseregtek már hajnaltól, és lestük a friss fészkeket a rügyező fákon.

A mostani városi életembe ezt úgy élem meg, hogy végre leszedtem a karácsonyi ajtódíszt és egy lila levendulásat raktam fel! Szerencsére a kutya leette a levendula alját, így feltúrtam az elrakott díszeket és megtaláltam a tojásos ajtódíszt a kis tavaszi manóval.  Tavaszi manó???

manok_3.jpg

Hát őket a lakásban is jó lenne látni, szorgos kis segítők a tavaszi ébredésben, feldobják a lakás hangulatát.

madar_mix.jpgA manók mellett a kerámia madárka a következő, ami idei beszerzésem, és barka helyett ezt fogom vázába rakni, hogy jelezze a húsvét közeledtét. Miért barka helyett? Sajnos a férjem allergiás a virágporra, amiből a barka igencsak sokat tartalmaz. A kerámia madárkák, kis kóccal az aljukon, ami olyan mintha épp most csücsültek volna bele a fészekbe, pont ezt az érzést hívatott felidézni, amit a barka is szokott. Ráadásul igazi tavaszi színben készültek, türkizes – világoskék és halvány mályvás rózsaszínű változatban.

Melléjük rakhatom a kerámia virágokat, amik sárga, piros, kék színben pompáznak. Ezek a kerámia virágok nem csak a lakásom díszítésére jók, hanem nagyon jó ajándékötletek is. Év végére tanároknak, névnapra egy kedves ismerősnek, egy-három szál.

bordo_virag_2.jpgkeramia_virag_csokor.jpg

Tavalyi évben ballagásra annyi szál kerámia virágot kapott egy középiskolai tanárnő, ahányan az osztályban voltak. 33-at! Észbontó volt a csokor, 33 szál piros pipacs!  Nem is gondolnánk, hogy a kerámia virágnak is mennyire lehet örülni! Édesanyám tanárnő, és év végén rengeteg virágot kap, aminek nagyon örül, de sajnálja őket, mert pár napig virágoznak, majd elhervadnak, és ő ezt pénzkidobásnak éli meg. A kerámia virág azért praktikus, mert kirakhatjuk a kertbe, beleszúrhatjuk egy cserepes virágba, olyanba amelyiknek csak zöldje van, és maradandóbb mint a vágott virág. Természetesen nem szeretném elvenni a vágott virág szépségét, és létjogosultságát, hanem inkább ösztönözném az ajándékozót, hogy a kettőt érdemes kombinálni. Főleg ha tudjuk, hogy az ajándékozott több helyről fog virágözönben részesülni.

Végül  kiteszem az Isten hozott táblát, hogy tudják a vendégek szívesen látom őket!

JÖHETNEK A LOCSOLÓK!  

isten.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ajandekotletek-neked.blog.hu/api/trackback/id/tr577306912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása